Draco Malfoynak szösz
nem túl vidám
Csak állva előtted, remegő térdekkel bámulom a sötét fényű varázsporos csodát, ami az ujjaid kecses mozdulatai nyomán csap újra és újra a levegőbe, nekiadva magát, hogy együtt töltsék be a szalon hatalmas terét, és baljós fénnyel ragyogva ússzanak át a Hold vakító sugarú pászmáin, hogy angyalfénybe vonják a tested, és ne tehessek semmit a szívembe tépő tébolyult kéjfájdalommal. Hogy-
Az ujjaid a billentyűkön.
A
A ragyogó ezüst haj, a villanó jeges tekintet.
Hogy szétszaggasson.
Hogy a mágiád sötét, nehéz fénnyel ölelje a tested.
A levegő
Nem lélegzem.
Kapkodom a levegőt.
Hisztérikusan, és
és zokogva.
És vért könnyezek, és te az apád látod, és minden fájdalmat el akarsz tüntetni.
És átölelni őt, és megcsókolni az arcát, és megsimogatni a haját.
Mezítláb állok a fekete fapadlón, részegen a művedtől, részegen, és csodás borzalmakat hallucinálva, és sosem akarva kiszakadni belőlük, és te még csak fel sem nézel, pedig most az egyszer annyira
Annyira
Lehajtod szép fejed, és kígyómérget sírsz a fekete lakkba. A porcelánujjak lecsúsznak a billentyűkről és erőtlenül, remegve emeled őket az arcodhoz.
Könnyezel hangtalan.
Eltorzultan.
Űzötten.
Egyedül.
Szakadékban.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése