-A cím votiv "A Főbenjáró" című munkája 4. fejezetének zárómondata.-
*Lucius; (latin: lux) jelentése; fényes, ragyogó, hajnalban született
angst, angst, angst, meg még több angst, és a tőlem megszokott mennyiségű vérfürdő.
○ harry potter fandom.
A vér felfelé folyt az arcán, széles és vékony, forró patakokban.
Érezte elválni a a sűrű aranyvér feketevörös cseppjeit a bőrétől, ahogy az oldalára hengeredve az arca bal oldala a fényesre csiszolt falapokra simult. Felfelé folytak, repültek, felfelé, jobbfelé; dacolva a gravitációval, dacolva a jussával;
azt érdemelné hogy undorítóan, mocskosan, vérbe fagyva haljon meg;
de a vére most felfelé száll, fel, Isten elé, hogy mint undok, felszakadt, vérző seb áztatja át a farmer vastag anyagát, úgy áztassa át a mennyei felhőket, az ártatlan tisztaságot tragikus vörösével mérgezve.
Halálra ítélte magában a fenséges mennyeket. Követte a tekintetével a sötét könnyeket, ahogy lekúsztak az arcáról.
Látta maga előtt a mennyei seregeket, ahogy csillogóra polírozott erény-vértjükben és szeretet-páncéljukban húzódnak egyre közelebb egymáshoz, hidegen rettegve a bűn vérfoltjától krémpuha felhőiken; látta, ahogy lelke cseppjei szétmarják a hófehér boldogságot, sötét masszává, szurokká sűrítve azt, hogy az üdvözült égiek végső kínhalálukat érjék benne.
Borzasztó, ázott, cuppogó hangot keltett a mozdulat, ahogy a hátára gördült. A valóság szétolvadt előtte, egybemosódott a mennyország bukásával, s szörnyű, elégedett kis mosoly tépett bele elgyötört vonásaiba. Látta magát a Nagyúr szemében, ahogy az undorodva, kegyetlen, lelketlen mosollyal hajolt felé.
Fehér haja glóriaként vette körbe a fejét, szinte szabályos körben szétterülve körülötte, akár egy angyal, ki kitaszíttatott a mennyekből, s most szilánkos csontjai felhasítják a bőrét; hogy vére szentségét vesztve marja fel a hamis illúziókból és vélák ragyogó tincseiből szőtt álmokat a jobb világról.
Soha egy percre sem, nem, soha, soha nem bánja meg.
Minden egyes csepp kiontott vére.
Mások vére.
Az örökségét szolgálta. Az örökséget, melyet hátrahagyott fiának.
Az új, a jobb világ eljöttét szolgálta.
Az évezredek sötét, fojtó, tiszta mágiájával átitatott aranyvér felemelkedését szolgálta. S büszkévé teszi családja szellemét.
Az igazak uralkodását szolgálta.
Utolsó mozdulatával a Túlélő nem él már túl többé; ahogy csigolya roppan a vékony, hosszú, habfehér ujjak alatt-
Lehetett volna király, legjobb, a legjobbak között. A legfenségesebb a fenségesek közt,
s most ím, hideg kárhozatban vergődve,
ítélethozója az eszét vesztett Halál.
S nem tapad majd sár a varázsló névhez.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése